A vész angyala, mely ez év Julius hava elején, ázsiai cholera képében körünkben megjelent, pusztító hatalmának tizenegy heti gyakorlása után, – miközben 2,094 emberi életet kioltott, – a kegyelem szava által erejétől megfosztatván, most már visszavonulóban van; – s mi, kik életben maradtunk, hogy annak örömeit, az Isten akaratának határáig tovább élvezzük, s terheiben tovább osztozzunk, im megjelentünk, hogy községi nyilvános életünk e pillanatát, a szorgalom, az előrehaladás diadalának meg ünneplésére, ez új városháza ünnepélyes felavatására szenteljük.
Mint ama vándor, ki czélja felé utaztában útjának egyes magaslatán meg-meg áll, s vissza tekintve a meghaladott pályára, lélekzetével erőt merit a további haladásra; úgy mi is, községi életünk ez ünnepélyes pillanatában, állapodjunk meg kissé a cselekvés közterén, – vessünk egy futó pillanatot e község lefolyt életére, menjünk képzeletben vissza azon időkre, melyekben e község keletkezett, s onnan vissza térve a jelen időkig, vegyük számba a viszonyokat és körülményeket, melyek között e község fejlődött, mig fejlődésének jelen állását elérte.
E község ősi lakosai, kik azt a 18-ik század elején telepitették, evangelikusok, szlávok. és jobbágyok voltak. Nem sok idő egy községi életben másfél század, nem a mi községünk életében, melynek mi mindnyájan, századok hosszú soára terjedő jövendőt óhajtunk; s még is, ha vissza tekintünk e korszak elejére, s az akkor uralkodott korszellemre, lehetetlen be nem ösmernünk, hogy az emlitett három tulajdon bármellyike, egy magában véve is, elég volt, a namasabb önbecs érzet ha nem teljes megsemmisitésére, de e nemesebb önbecs érzet kedvező fejlődésének bizonyisan határozott akad’ályául szolgált,
Mint evangelikusok, a felföld vidékeiről, a vallási üldözések elől menekülve, itt akkor kietlen mocsarak és rétek között foglaltak menhelyet, hogy lelkiesméretöknek szabadon szolgálhattak volna.
Mint szlávok, e helyütt, testvéri ölelő karokra nem találtak, mert még akkor a magyar, nem tartotta testvérének a szlávot, azt büzskeséggel lenézte, s e haza zszsellérének tekintette.
Mint jobbágyoknak, nem volt szabad nemcsak tulajdon földdel birniok, de még személyeikkel sem rendelkezhettek szabadon.
A mi őseink tehát menekültek, idegenek, és szolgák voltak.
Csoda e tehát, ha a mi őseink, kiket törvény és társadalom kellőképpen nem támogatott; kiknek összes törekvése, egyéni fentartásuk biztositására terjedhetett, – kik a polgári szabadságot legfeljebb a végtelen kiterjedésű kopár legelőkön keresték, hol költői képzelmök a csalékony délibáb fényében tört meg, – kiknek a zenét, pásztoraik furulyái szolgáltatták, kik ruházatukat közvetlenül a természettől szerezték, s kik saját kezeikkel alkotott kunyhókban laktak? – csoda-e ha őseink, ily kiskoruságban, a nemesebbönbecsérzet magasabb fokára nem cselekedtek, s mint ilyenek, nemesebb, magasztosabb eszmékért lelkesedni nem tudtak?
Nemesebb önbecsérzet nélkül pedig, sem nemzet, sem község, sem egyes ember erkölcsi előhaladása nem képzelhető.
Ama állapot pedig sokáig tartott, mely alig ezelőtt 30 évvel érte végét; miközben nem is mutat fel e község története valamely nagyobbszerü tényt, nem különösen a polgári életben, mely e nép öntudatos müködésének köszönhette volna lételét.
Első nagyobbszerü esemény, melyet e község történeti lapjain feljegyezve találunk, az 1845-ik évben létrejött urbéri örökváltság, az azzal kapcsolatban barátságos úton megejtett legelő elkülönités, s a királyi kisebb haszonvételi jogoknak örökös megvétele volt. Az alvó oroszlány ekkor felébredt mély álmából, s erősen megrázta serényét, jelt adott, hogy ő életet és szabadságot követel.
606 2/8 urbéri telke, összes zsellér házai, bor-dézsma váltsága, s a kir. kisebb haszonvételi jogok örökös megvételéért 802,050 forintot kötelezett a község fizetni. Mi annyit jelent, hogy véve a föld és a pénz akkori értékét, a midőn egy telek föld ára alig ért 2000 forintot, s hasonlitva azt a mostani értékhez , midőn egy telek ára 16,000 forintot képvisel, ugy a fentebbi összegnek jelenleg 6.416,400 forint felel meg.
Óriási összeg ez! És ha vesszük, hogy akkor bankok, hitelintézetek nem léteztek, melyekre e község támaszkodhatott volna, nem tudhatja az ember, hogy azon szabadság szeretetet, melynek érdekében e nép oly áldozatot hozott, avagy e népnek ön erejébe vetett bizalmát bámulja e inkább?
Volt azonban e cselekménynek egy más, nemes erkölcsi következménye. E népet ugyanis, a szabadság élvezetére képesnek találta. E nép már akkor, a maga tulajdon birtokához kegyelettel ragaszkodva, más idegen vagyonát tiszteletben tartva, mind azon áldozatokat, melyek tőle a haza és törvény nevében követeltettek, nem önzésből, avagy bár mily más nemtelen utó gondolatból, de tisztán a haza iránti szeretetből, oly készségesen hordta annak oltárára.
Tulajdonképeni élete azonban e községnek mégis csak a korszakot alkotó 1848-ki évben vette kezdetét, a midőn a szabadság, testvériség és egyenlőség magasztos eszméi, termékeny talajra találtak, e nép romlatlan szivében.
A szasbadságban az egykor elnyomott evangelicus teljesen szabad vallás gyakorlatot nyert; – s ő felemelt fővel, teljes önérzettel sorakozhatott bár mely hitfelekezet hivei közé, hogy a legfőbb hatalom iránti hódolatát, saját módja és szokása szerint kifejezze.
A testvériségben a szláv, magyar hazafinak avattatott, a legszebb polgári jogok élvezetében, a magyarral egyenlő rangra emeltetett. És én hiszem, hogy a mi szláv népünk, a közös magyar haza iránti szeretetéből kifolyólag, bár mily nehéz köteleségek teljesitésében, soha senki által túl nem szárnyalhatja magát.
Az egyenlőség, a jobbágy utolsó keserű érzetét is, örökre elfojtá, s néki alkalmat szolgáltatott, az egykori kiváltságos osztálylyal, szabad versenyre kelhetni. Hány vagyonos polgárt számitunk soraink között, kik részben, kedvező fordulatnak köszönhetik anyagi gyarapodásukat? – Az egyenlőség eszméjének gazdag sarjadéka más részt, az egykori jobbágyok fiainak szép koszorujában nyilatkozik, kik most a tudományos pályán képezik magukat. Hányan voltak az előtt a nép fiai közül, kik a kétes, nehéz tudományos pályára szánták magukat? és hányan vannak mostan? – És hányan lehetnek köztetek kedves fital barátaink, akik őseiktől örökölt nemesi oklevelet tudtok felmutatni, hogy annak segitségével boldoguljatok?
Nincsen is nektek arra szükségtek, – nemesi okleveleket magatokkal, kebletekben hoztátok a világra? alacsony származástok többé nem szégyenitő reátok nézve, és nem akadály, hogy a semmiségből felfelé törekedjetek. Fogadjátok azonban itt közelben és távolban, azon őszinte figyelmeztetésünket; legyetek háládatosak azon kor nagy szelleme iránt, mely részetekre ilyen jogokat kivivott, igyekezzetek magatoknak minnél több szellemi kincset gyüjteni, hála adótok lerovása fejében egykor minél többet juttassatok abból a hazának, és az emberiségnek.
Azonban, minthogy a jog kötelességgel, a szabadság áldozattal, a civilisatio, sok önmegtagadással jár, kérdés, igyekszik e a mi népünk a korszellemében haladni? igyekszik e azon állást elfoglalni, melyet részére a törvényhozás kijelölt?
Lássuk az emancipált község nyilvános müködését, hogy annak eredménye szerint az elébbi kérdésre válaszolhassunk.
Bár ugyan az 1849-ki catastropha után bekövetkezett absolut rendszer, községünk önkormányzatát igen szűk körre szoritá; mégis községünk, már az ötvenes évek elején, határának egy gyönyörű részét, a Fejér-Körös rpmboló árjaitól mentesiteni akarván, tagja lett azon társulatnak mely a Gyulaváritól Békésig terjedő nagy csatornát létesité. Igaz, hogy e csatorní nem a község eredeti terve, nem annak befolyása szerint létesült, – s igaz, hogy bármily nagyszerü ténynek, csak akkor van igazi erkölcsi értéke, ha az önakaraton, ön elhatározáson alapszik; még is, mennyiben-e község népe, rövid két év alatt, e csatornánál nem kevesebbet, mint 43,748 köb öl földet emelt ki, oly nagy erőfeszités volt az, miként részemről méltónak tartom, hogy az a község történetelapjain, örökre feljegyezve maradjon.
Községünk nevelési czélokra, az 1858-ik évben 55,0000 frtot áldozott, mely a helybeli négy egyházi felekezet között, lélekarányban elosztatott.
Az egykori élővizvezető csatornája, a közbejött vizszabályozás által megsemmisittetvén, hogy azt községünk visszaszerezze, egy ujabb társulatba lépett, s azt, habár nem csekély áldozattal, nemcsak visszanyerte, de e csatorna fentartásához szükséges ujabbi áldozatok meghozatalára is készen tartja magát.
Az 1865-ik évben létesült a kórház és a szegények ápoldája, melyben már eddig is, nem csak sok helybeli, de számos idegen is bíztos gyógy, és menhelyet talált, s mely által eléretett, hogy az egykor engedélyezett, de a nemesebb emberi érzetet anynyira bántó házankénti koldulásnak, ez úton, itt helyben örökre vége vettetett.
Községünk, a vasúti hálózat általé nevezetesebb forgalmi ponttá emeltetvén, hogy azon idegenek irányában, kik a vasúton ide jöve piacunkat látogatják, vendég szeretetét, figyelmét tanusitsa, az 1869. évben díszes és kényelmesszállodát épittetett.
A közlekedés megkönynyitése czéljából, az indóháztól a város belsejébe, 1000 öl hosszuságban e község sajáterejéből a megyének csekély hozzájárulása mellett kőutat építtetett, s azt jó karban fentartani igyekszik, a főutczákat pedig, rövid idő alatt, 3300 öl hosszuságban, elegendő széles kényelmes tégla járdával látta el.
Végre, az egykori jobbágyközség, azóta a hogy ügyeit saját kezeibe vette, csupán az utczák és belső terek szabályozására, nem kevesebbet, mint 50,036 forintot áldozott.
Ime, csak nehány főbbvonás, e község nyilvános működéséről, hogy tanuságot szolgáltasson, miként az, eddig sem tespedett, de erejéhez képest a korral haladni igyekezett. E tényeket én azonban korántsem magunk dicsőitésére soroltam elő, annál kevésbé, mert sokan, azon lelkes férfiak közül, kik azok megvalósitásában mint zászlóvivők elől harczoltak, nincsenek köztünk; ők letereltetvén a cselekvés mezejéről, most már fáradságuk örök nyugalmát pihenni. Legyen áldott emlékezetök! Nem is azért soroltam elő, mintha mondani akarnám, hogy azzal nagyon sok, nagy éppen mindennek elégtétetett volna. Jól érzem, hogy a községnek nehéz kötelességei, fontos ügyei vannak, melyek megoldásra várnak.
Hogy többet ne mondjak, mindenekelőtt közigazgatási szervezetét, úgy maga a község, mint az állam érdekében javitani szükséges. Hovatovább, annalinkább kiderül hogy a községek, a legtermészetesebb támoszlopai, s legközvetlenebb életerei az országnak. Bár mily kicsiny kerekeknek látszanak is a községek, az államkormányzat gépezetében, azok fontos hivatása kétségbe még sem vonható.
Az élet legfőbb tényezői, mint földmivelés, ipar, kereskedés, a közrend, közbátorság, közegészség ügye, – a községekben álnek; – maga a nagyfontosságu népnevelés ügye, a községek kezeire, s azok ápolására van bizva. És a megyei közteremben elmondott lelkesitő szavak elhangzanak, – az ipar- és kereskedelmikamarák mozgékonysága elzyibbad, – a gazdasági egyletek nemes versenyei, a tanfelügyelők kimért léptei, melyekkel kerületeiket időnként bejárják, eredmény nélküliek; maguk a legüdvösebb törvények és rendszabályok elvesztik hatásukat, ha mindezeknek szükségessége és hasznossága a nagyközönség, illetőleg a községek által, melegen át nem éreztetik, ha a törvények, nem hasznoságuk átérzetéből, hanem csupán rideg kötelességből, gépszerüleg hajtatnak végre. Ilyen eljárás mellett a parlamenti felelős kormány is csak olyan élőfa, melynek gyökér szálai, a föld mélyébe nem hatolván, az állandóan hasznos gyümölcsöt nem teremhet.
Hogy a községi ügyek jól menjenek, szükséges, hogy addig is, mig a nagy közönség, a műveltség azon fokára nem emelkedik, midőn minden egyes polgár, az önkormányzatban illetékesen szerepelhet, a községek elöljárói s vezetői, elég tágas látkört, elég magas nézpontot, elég széles határkört vívjanak ki maguk részére, s azt betölteni készek is, képesek is legyenek.
Mind ez nagy lelki és anyagi erőfeszitést igényel, melyet a mi nagy községünk, közel jövőben kikerülni nem leend képes, de kikerülni ne is akarjon.
Elősoroltam a fennebi tényeket leginkább azért, hogy buzduljunk, részben, saját műveink sikere felett, hogy buzduljunk mi, utódaink az elődök lelkesitő példáján, – legyünk leleményesek, a korszerü, hasznos eszmék létrehozásában, legyünk kitartók és áldozatkészek, azok gyakorlati kivitelében.
Ime azonban, nekünk is jutott kedvező alkalom, az elősorolt tényeket saját magunk művével gyarapítani. E ház, a mi kezdeményezésünk folytán, a mi épitészi programunk szerint, – a mi közvetlen gondozásunk alatt létesült, – ugyanazért az öröm is, melyet e mű szerencsés befejezése felett érezzük, a mi örömünk, az ünnepély, melyre e ház felavatása végett egybegyültünk, a mi községi ünnepünk. Elmondhatjuk a latin remek költővel: Deus n o b i s haec otia fecit.
És mint ama házi gazda, a ki, midőn hajlékát szerencsésen felépiti, családja körében helyet foglal, s miközben homlokáról a fáradság verejtékét törülgeti, elsorolja övéinek azon nehézségeket, melyekkel az épitkezés folyama alatt megküzdött, hogy a siker feletti öröm annál élvezetesebb legyen; ugy mi is, részint mint kicsiny részben gazdái ez épületnek, részint mint az összes házigazdák képviselői e helyen, soroljuk elő az épitkezés történetének rövid lefolyását.
Az épület felállitásának eszméje, az 1871-ik év Márczius 6-án tartott városi képviselőgyülésben keletkezett, a midőn a régi városházának, a kir. járásbiróság részére való eladása forgott szóban, s elhatároztatott, hogy e városháza azon esetre is felépittetik, ha a régi városháza el sem is adatnék.
Azon okok, melyek a képviselőtestületet, ez uj városháza felépitésére birták, a következők:
A régi városháza, mely eredetileg a cs. k. szolgabirói hivatal részére épittetett, szűk helyiségeinél, czélszerűtlen berendezésénél fogva, a naponként szaporodo községi hivatalok befogadására elégtelennek bizonyult; – tanács terme nem volt, melynek hiányában a közgyülések a szálloda nagy termében tartattak; – szűk belső telkén a gazdasági osztály elhelyezhető nem lévén, az, eme új városháza tágas belső telkén foglalt helyet, mi azonban nemcsak a kezelést, de az ügyeletet is lényegesen gátolta. Eme nyilvános okok mellett pedig a képviselő testület ugy volt meggyőződve, hogy azon épületnek, melyben a közügyek intéztetnek, tekintélyesnek, nagyobbszerübbnek kell lenni, hogy az abban tárgyalt ügyeknek, alakjával is tekintélyt kölcsönözzön; hogy azon épületnek, melyben a község szabályozási ügyei intézkednek, diszesnek, a kor izléssel egyezőnek kell lenni, hogy kül alakjával az izlést nemesitse, hasson, buzditson, és polgártársainkat szebb és szebb épitkezésre serkentse.
És minthogy előre látható volt, hogy az épület tetemes áldozatba kerülend, elhatároztatott, miként az, necsak a pillanatnyi szükségnek, de a jövő kor igényeinek is megfelelő legyen.
A közgyűlés eme határozataa tekintetes megyei hatóság elébe terjesztvén, az a megyei bizottság 1871-ik év Márczius 20-án tartott gyülésében, 194-ik számu határozattal helybenhagyva megerősittetett.
Az épület tervét, a mindnyájunk jó emlékezetében maradt volt városi mérnök, Straka Ernő készité, kinek is azon lelkiisméretes buzgóságáért, melylyel városi közügyeink, különösen a város szabályozási ügyei iránt viseltetett, mintegy megtisztelő jutalom fejében, alkalom nyujtatott, hogy az általa létesitett sok hasznos műveket, ez uj emlékkel is gyarapitsa. Az épitkezést is minden ágaiban ő vezeté. Miután pedig feladatát, mindnyájunk tanusága szerint sikeresen megoldá, ugy hiszem, jogositva vagyok nemcsak magam, és egész közönség nevében kifejezni azon óhajtást, hogy városunk e derék szülött fiát, a ki mint technicus, községünkben első, lépett e pályára, s ki nemes feladatát oly szép sikerrel folytatja, megyénk és községünk diszére, javára az úr Isten sokáig éltesse!
Az épület egészbenini felállitására több jeles idegen vállalkozó ajánlkozott, községi képviseletünk azonban, méltányolva a helyi iparosok ajánlatait, részint, hogy ezeknek keresetre, részint hogy ügyességük kitüntetésére szolgáltasson alkalmat, a részlet munkákat, – hasonló árak mellett ezeknek juttatá.
Az épület alapköve, az 1872-ik év April 14-én egy verőfényes tavaszi napon, mozsárlövések, zeneszó, s lelkes felköszöntések kiséretében tétetett le. Az épület délkeleti sarkának alapjába egy üvegedény helyeztetett el, megrakva számos jelenkori emlékkel, – azon óhajtás kifejezése mellett, vajha a kegyeletes utókor minél később hozná azokat napvilágra.
Azon iparosok, kik az épület felállitása körül fáradoztak, s az épületre forditott költségek a következők:
1. Tégla ára, maga a város által kiállitva 11.316 frt 18 kr.
2. Tégla szállitás és összerakás 1.776 frt 91 kr.
3. Homok vétel, ásás és hordás 3.751 frt 47 kr.
4. Mész vétel és oltás, Blau Lipót vállal-
kozó által szállitva 7.549 frt 79 kr.
5. Kőműves munka, Bernt Ferencz hely-
beli épitőmester által előállitva 20.204 frt 43 kr.
6. Ácsmunka és anyag, Walder s és fiai
aradi fakereskedők által vállalva, maga
a munka, Zamecsnik Ádám helybeli
ács mester által végrehajtva 8.264 frt 27 kr.
7. Palakő és fedés, Schváb Károly bécsi
fedelező által előállitva 4.403 frt 28 kr.
8. Asztalosmunka és anyag’ Szutorisz
János , Michnay Sándor és Varga Kori-
tár Pál Helybeli asztalos mesterek által
készitve 7.240 frt 67 kr.
9. Lakatos munka, Such Soma helybeli
lakatos mester által végezve 2.331 frt 87 kr.
10. Üveges munka, Komáromy Béla hely-
beli üveges által előállitva 573 frt 83 kr.
11. Bádogos munka, Valkó Sámuel hely-
beli bádogos mester által készitve 1.586 frt 84 kr.
12. Kötővasak és munka, Bartóky L.
vasárus, és Adamík Mihály lakatos
mester által előállitva 1.849 frt 56 kr.
13. Képfaragó munka, Muher, pesti kép-
faragó műve 845 frt 75 kr.
14. Kőfaragó munka, Zach József pesti,
és Maczechini Károly radnai kőfaragók
által szállitva 2.047 frt 28 kr.
15. Vasöntőde munka, Schlick, pesti gyá-
rából kikerülve 5.645 frt 35 kr.
16. Szobafestő munka, Weisz Lipót gyu-
lai szobafestő által végezve 1.453 frt – kr.
17. Szobabútorok és ablak redőnyök,
Havran Pál helybeli asztalos mester,
által készitve, részben Bécsből meg-
rendelve 2.156 frt 54 kr.
18. Vaskályhák. Ormai Tivadar vaskeres-
kedő által szállitva 1.108 frt – kr.
19. Az anyagoknak vasúti szállitása 511 frt 24 kr.
20. Vegyes költségek 3.529 frt 57 kr.
Összesen: 88.145 frt 83 kr.
Ehez járul:
A börtönépület összes költsége, mely tesz 4.495 frt 50 kr.
Az épületre forditott összes költség 92.641 frt 33kr.
Ennek fedezetéül szolgált:
1. A város tőkepénztára 49.488 frt 94 kr.
2. A régi városházának
eladási ára 25.000 frt – kr.
3. Az ócska épület eladott
anyagainak ára 2.562 frt 74 kr.
76.051 frt 68 kr.
Az egyenlőre kölcsönvétel útján fedezett 16.589 frt 65 kr. hiány helyreállitását a képviselőtestület, későbbi gondjai közzé sorozta.
Az épitkezés rendes folyamát semmi baleset semzavarta meg, kivévén, hogy Gyebnár Judit és Kecskés Julia, két napszámos leányka, munkaközben az emeletről a földre zuhant, de mindkettő oly szerencsésen, hogy egynek sem történt baja, – mintha csak az angyalok szárnyain szálltak volna alá. Legyen hála az isteni gondviselésnek, mely vállalatunkat annyi szerencsével támogatá!
Az épület, teljes befejeztetése után egy, a képviselőtestületből kinevezett szakbizottság által, a folyó év september 4-én megvizsgáltatott, s némely jelentéktelenebb észrevételek kisérete mellett, helyesnek, használatba vehetőnek találtatott.
Ime tehát az épület készen áll! Nincs egyéb hátra, mint, hogy azt ünnepélyesen átvegyük, s rendeltetése czéljáúl, közhasználatra átadjuk.
Vajha végezetül, gyenge szavaimmal kifejezhetném a tisztelt közönségnek ez uj közházra nézve táplált kivánatát!
Az épület homlokzatának tetejére illesztett allegoriai alakok fejezzék ki azon reményeinket, melyeket mi az épülethez kötünkm melyeket általában e város jövendőjébe helyezünk.
Themis, az igazság jelképe, fejezze ki következő kivánságunkat:
Legyen e ház mindenkor szabad polgároknak szabad gyülekezési közhelye, hol az értelem a jó akarattal, a korszerü haladás a higgadt fontolással, az áldozatkészség a józan számitással, mindenkor karöltve és párosulva járjon. A részrehajlás, önzés, haszonlesés, e házból örökre száműzve maradjon. A legfőbb hazai közügyektől kezdve a helybeli különféle osztályok érdekeinek méltó figyelemben tartása mellett le, egyes ember egyszerü ügyéig, minden igaz és törvényes ügy, itt mindenkor gyors és kedvező megoldásra találjon.
Ceres, a gazdagság jelképe, fejezze ki a következő érzelmeinket:
Községünk népe kiválólag mezei gazdasággal foglalkozik. Határunk gyönyörű rónája az a tér, hol a mi népünk edzett karjai a természet elemeivel folytonos harczot vívnak. Ime! alig hegedtek be a sebek, melyeket a szomorú emlékü 1863-ik év oly érzékenyen ejtett e községen, mely sebek égető fájdalma, az arra következett több mostoha esztendő által neveltetett; és az Isten sujtó keze ez évben is egész sulyával nehezedett mi reánk, a mi legszebb reményeink, melyeket kora tavaszszal, gazdag vetéseinkhez kötöttünk, a közbejött fagy, nagyszerü rozsda, rovarok pusztitása, s a tartós nyári szárazság által csaknem egészen tönkre tették. És mi, szemben a sok kiadással, melylyel ugy a nyilvános, mint a magány életben, jelesen a mostani zilált pénzviszonyok között terhelve vagyunk, csaknem elcsüggednénk, ha az Istenben vetett bizalom, s a jobb jövő reménye vissza nem tartana attól, és ha nem tudnánk, hogy határunk gyönyörű rónája egyszersmind az a kincsbánya, melyből népünk, csak kissé kedvező időjárás mellett, nemcsak mindennapi élelmét meríti, de melyből vagyont gyüjt, vagyont, anyagi jólétének alapját, de melyből szellemi kiképeztetésére, a mint eddig szivesen áldozott, ugy ez áldozatot jövőre is meghozni örömmel kész leend. Soha se kivánjon a mi népünk a természet javaiban méltatlanul részesülni, de teljesedjék Uram! e népnek azon kivánsága, hogy izzasztó munkáját a te áldásod kisérje, s aránylagos siker koronázza!
A két allegoriai kép közzé helyezett, s mintegy annak oltalmára bizott városi közpecsétünk jelképe, fejezze ki azon hűséget, melylyel népünk, őseitől öröklött kiváló erényeihez, jövőre is tántorithatatlanul ragaszkodni igyekezzék. Legyen e nép tiszta erkölcsü, józan életü, munkás és takarékos. Legyen szerencsés, elöljáróinak és vezetőinek megválasztásában, kiket aztán bizalommal s ragaszkodással támogatni igyekezzék. Igy lesz e községben, a közügyek körül annyira szükséges egyensúly mindenkor fentartva, igy lesz biztos e község jövő előhaladása.
Magát az épületet a Mindenható kegyelme óvja meg minden elemi csapástól, minden ellenséges indulattól, mely annak megrontására törekednék. Álljon itt ez épület századokig. Álljon fenn akkor is, a midőn a késő utókor, azon helyet sem fogja tudni megjelölni, a hol a mi hamvaink, az örök enyészet ölében porladozni fognak. Álljon fenn, mint jóakaratu ősök szerény emléke, melyet ők a hálás unokáknak örökségképen hátrahagyni igyekeztek, s melyet azok szíves kegyeletébe ajánlottak. Legyenek e falak tanúi egy általunk nem is sejtett boldog jövendőnek, a midőn a mi kedves községünk teljes virágában lételét messzire kihatólag érvényesítse.
A zászló, melyet a mai napi örömünk kifejezése s ünnepélyünk emelése végett e ház tetejére kitűztünk, csak rövid néhány perczig fog lobogni e ház falai felett; de a Mindenható kegyelme, mely e község jó szelleme felett annak kezdetétől fogva folyvást őrködött, – lebegjen mindenkor e ház, lebegjen Csaba városa, lebegjen annak minden egyes lakosa felett.