Tisztelt Olvasó! Kedves Egylet Társak!
Egy helyi civil szervezet számára kiemelt esemény és nagy öröm, hogy honlapja készülhetett. Közösségi életünk általa aktívabb, látványosabb lehet, hiszen mindenki elérheti a legfrissebb híreket, információkat, programokat és megnézheti az elmúlt időszak fontosabb rendezvényeit szövegben, képekben egyaránt.
Köszönjük a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati támogatását, amiből létrehozhattuk weboldalunkat.
Mivel egyesületünk nyitott szervezet, így várjuk az érdeklődőket sorainkba, hogy a közösen vállalt értékek mentén, térségünk hagyományainak tovább örökítésével, kulturális életünk és emlékeink ápolásával minél színesebb és mindannyiunk számára érdekes és hasznos programokat valósítsunk meg a szabadidőnkben. Közösségünket immár nyolc év köti össze, együtt tartja a volt közös munkahelyi kötődés, a békéscsabai Polgármesteri Hivatal, ahol sok évet, évtizedet töltöttünk együtt és igyekeztünk a városlakók érdekeit, a település működését, fejlődését szolgálni, ki-ki a maga szakterületén.
Ezért megmaradt közös érdeklődésünk a város ügyei iránt, és jó munkatársi-baráti kapcsolatok a Szemián Sámuel Egyletben is tovább működnek.
Reméljük, hogy megvalósítandó programjainkkal személyes élményeinket, ismereteinket gazdagítva, a közösségi összetartozás érzését erősítve tevékenykedünk a jövőben is a város javára, és magunk örömére.
Hívunk és várunk rendezvényeinkre valamennyi érdeklődőt, aki úgy érzi, hogy szeretne egyesületünk nagy családjához kapcsolódni, és ötleteivel, alkotómunkájával segíteni a közös célok megvalósítását.
A Szemián Sámuel Egylet vezetősége
Békéscsaba, 2015. augusztus 27.