Dr. Simon Mihály címzetes főjegyző megemlékező beszéde Szemián Sámuel főjegyzőről
(Békéscsaba, Városháza)
2011. október 11.

Hölgyeim és Uraim!

Tisztelt Publikum!

Igen nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt a városháza dísztermének sok vihart látott falai között Békéscsaba egykori főjegyzőjének Szemián Sámuelnek életéről és négy évtizedes munkásságáról mintegy 30 percet beszélhetek. Itt, ebben a díszteremben, ahol 1873. szeptember 15-én a városháza felavatásának alkalmából a városi közgyűlés előtt Szemián Sámuel városi főjegyző által elmondva hangzott el az az emlékbeszéd, amelynek szépen formált mondatai, emelkedett stílusa, figyelemreméltó gondolatai, a város és lakói iránt érzett szeretet méltó kifejezésével foglalja össze a város történetének, a városháza építésének legfőbb mozzanatait, a jövőbe vetett hitet és a jövő legfontosabbnak tartott feladatait.

Be kell vallanom, hogy én – bár másfél évtizede dolgoztam már a városi közigazgatásban – jószerivel semmit nem tudtam Szemián Sámuelről, ami bármilyen szégyenletes, nem volt példa nélkül való, hiszen a pártállam idején nem volt ildomos a közigazgatás nagy elődjeiről megemlékezni. Csak a rendszerváltozás után az utcaelnevezések megváltoztatásának előkészítése kapcsán találkoztam nevével először 1992-ben.

Majd később, a 90-es évek derekán hivatalomban felkeresett két határon túl élő magyar, akik elmondták, hogy Szemián Sámuel egykori főjegyző rokonai. Elhozták számomra azt, a míves könyvkötő munkát reprezentáló, mondhatni művészi albumot, amely a városi tisztviselők arcképét tartalmazta, és amelyet a főjegyző úrnak nyugdíjba vonulásakor 1891. júniusában nagyrabecsülésük jeléül munkatársai ajándékoztak. Átadták továbbá a már említett emlékbeszéd eredeti példányát, amelyet a közgyűlés határozata alapján Dobay János békéscsabai könyvnyomdája készített. A mestermunkának számító album tokját könyvkötővel rendbe hozattam és az ajándékot a Munkácsy Mihály Múzeum gondjaira bíztam. Azóta egy alkalommal várostörténeti kiállításon a nagyközönség számára bemutatták. El nem mondhatom, hogy milyen felemelő érzéssel olvastam végig az emlékbeszédet. Felvettem Gécs Béla úrral a kapcsolatot, akinek gondozásában a városháza avatásának 125. évfordulóján és a békéscsabai nyomdászat indulásának szintén 125. évfordulóján a nagyhatású emlékbeszéd hasonmás kiadása megjelent 1998. szeptember 15-én. Ezt az írást azóta is szívesen olvasgatom, ha a múltból erőt gyűjteni és a jövőbe vetett hitemet táplálni akarom.

Szemián Sámuel, ez a nagy formátumú, művelt, bölcs, nyíltbeszédű, jóságos arcú, közmegbecsülésnek és köztiszteletnek örvendő, csiszolt modorú tisztviselő 1827. július 17-én Békéscsabán látta meg a napvilágot Szemián Bálint békéscsabai tanító és Major Julianna gyermekeként. Édesapja 50 évi tanítóskodásából Csabán 37 éven át szolgálta a közoktatást. A Csabán végzett elemi iskola után a szarvai gimnázium tanulója lett. Ezt követően Eperjesre, majd két év múlva Pozsonyba került, ahol szintén két évig tanult. A jogtudományt Debrecenben sajátította el. 1847. nyarán Békés vármegyénél kapott állást, és egy év múlva a királyi tábla jegyzője lett. Innen a vármegyéhez tért vissza. 1848. elején önként beállt az akkor alakult Békés vármegyei szabad csapatba és mint tiszt május végéig teljesített szolgálatot. A tisztikar feloszlása után visszatért a megyéhez, ahol futári szolgálatot látott el. A szabadságharc bukása után szülei Körös-parti házában élt. Itt vészelte át Haynau rémuralmát.

1850. júniusában a város egyik jegyzőjévé választották és 40 éven át szolgálta jegyzőként, első jegyzőként majd főjegyzőként szeretett városa Csaba felemelkedését. 1851. október 13-án házasságot kötött Kuthy Lujzával, mely házasságából három gyermeke született: Kálmán, Mária és Gizella.

1891. júliusában nyugdíjba ment és még ebben az évben augusztus 21-én délután 64 éves korában 40 évi jegyzői, főjegyzői szolgálat után, házasságának 38. évében a mindenható magához szólította.

Áldozatkész, küzdelmes, hosszú munkásságát és a városban betöltött szerepét csak akkor érthetjük meg igazán, ha a település történetét és a közigazgatás korabeli viszonyait is áttekintjük:

Csaba újratelepítése 1715-ben kezdődött. 1720-ban már „a helyiség tanácsa rendszeresíttetett és ugyanekkor Csaba pecsétet is nyert. 1748-ban a méltóságos uradalom rendeletéből 24 személyből álló tanács választatott oly móddal, hogy a hivataloskodás halálig tartson s ezek közül választassék meg évenként a bíró is”. (Haán Lajos: Békéscsaba mezővárosa hajdani és mostani állapotjáról 1845.)

1820-ban a csabai jobbágyok küldöttsége az uralkodótól I. Ferenctől (1792-1835) kérte a vásártartási jogot és ezzel együtt a mezővárosi rangot. Ám húsz évnek kellett eltelni, hogy ezt a rangot V. Ferdinándtól (1835-1848) megkapják.

1840-ben Csaba mezővárossá lett. A mezőváros lényegében a földesura által kiválságokkal felruházott település. A kiváltságok konkrét tartalma minden esetben egyedileg alakult ki. Egységes mezővárosi jogállás nem volt. A földsúrral kötött megállapodástól, illetve a földesúr döntésétől függött a település jogállása. Néhány alapvető kiválság volt csupán azonos, például a vásártartás. Nem volt joguk városfalak építeni, a nyílt mezőn álltak. Innen az elnevezés. A szabad királyi városoktól eltérően nem voltak függetlenek a nemesi vármegyétől. Tulajdonképpen átmeneti településtípus volt az úgynevezett „polgári” város, és a jobbágyfalu között.

A feudalizmus XIX. századi felszámolásával a mezővárosi jogállás tartalmának egy részét elvesztette. Békéscsaba 1918-tól a rendezett tanácsú városi státusz elismerésétől számítja magát a városok közé. Ez a felfogás szerintem helytörténeti tévedés. A többi magyar város a mezővárossá válástól tekinti magát városnak. Eképpen pedig Békéscsaba 2011-ben nem 93 éve, hanem 171 éve város. Elnézést a kitérőért.

Szemián Sámuel akkor lett a város jegyzője, amikor az már 10 éve mezőváros volt és amikor az örökválsági szerződés már 5 éve megköttetett, de annak végrehajtása túlnyomórészt jegyzősége alatt történt.

A csabaiak és földesuraik között létrejött úgynevezett örökválsági szerződést 1845. október 24-én írta alá egyfelől Such János bíró, Milyó Mihály törvénybíró, Koricsánszky János és idős Petrovszky János jegyzők, 14 elöljáró és az összes jobbágyok képviseletében 88 jobbágy egymásért egyetemleges jótállással. Ebben a jobbágyterheket és telkeket örökre szóló megváltással, továbbá bizonyos földesúri javadalmakat (regálékat) és majorsági tulajdonokat is megvásároltak 802.050 ezüst forintért.

A szerződést másfelől 12 csabai földesúr írta alá. Csaba mezővárosát a megvett jogok használatába bevezették. Csaba közönsége a ráruházott földesúri jogokat ténylegesen gyakorolta. Az 1848 évi történelmi jelentőségű forradalom és szabadságharc a jobbágyságot eltörölte. Az úrbéri kötelezettségek megszűntek. Csaba népe is azt hitte, hogy ennek folytán automatikusan megszűnt az a kötöttsége is földesurával szemben, amit az örökválsági szerződésben vállalt.

Korábban is voltak az 1847-es éhínség, a kölcsönök hiánya és más körülmények miatt fizetési nehézségek. Azt a 100.000 ezüst forintot is visszatartották, ami addig az örökválsági pénztárba összegyűlt, sőt Kossuth bankóra beváltották és ez a pénz a szabadságharc leverése után megsemmisült.

Az osztrák uralom a 48-as törvények hatályát felfüggesztette. Csaba volt földesurai újból előálltak követelésükkel, perre ment a dolog. A földesurak nemcsak a tőlük megvásárolt regáliák, épületek és ingatlanok árát, hanem az örökválság árát is követelték. A pert Csaba elvesztette. Többnyire eladta a város a földeket, épületeket, vagyontárgyakat, kölcsönöket vett fel, ennek ellenére a terhek utolsó részletét csak 1872-ben tudta visszafizetni. „ Több mint egynegyed századon át nyögte tehát a megváltás terheit a község, amit elkerülhetett volna, ha három évig vár az örökválsági akció megindításával” állapítja meg Dr. Korniss Géza kultúrtanácsnok, az 1930-ban írt Békéscsaba monográfiában.

A közigazgatást 1870 és 1886  között Szemián Sámuel jegyzősége alatt többször átszervezték. (1870. évi XLII tc.: 1871. évi XVIII. tc., majd a törvényhatóságokról szóló 1886. évi XXII. tc.) ez utóbbi rögzítette a XIX században utoljára a törvényhatóságokról szóló előírásokat.  A mezővárosi rang megszűnt ugyan, de a mezővárosok egykori címként még másfél évtizedekig használták. Így Csaba is, mert például az 1873-ban elkészült gyönyörű épület homlokzatán is a „Városháza” elnevezést tüntették fel.

Eszerint voltak azok a községek, amelyek rendezett tanáccsal rendelkeztek (városok). Nagyközségek, amelyek rendezett tanáccsal nem bírtak ugyan, de saját erejükből teljesíteni voltak képesek a törvény által rájuk ruházott feladatokat.  (ide tartozott Csaba) Voltak kisközségek, amelyek korlátozott anyagi viszonyaik miatt saját erejükből törvényes feladataikat ellátni nem tudták.

A községi képviselők (esküdtek) létszámát a népesség száma határozta meg. 100 lélek után egy képviselő volt választható bizonyos korlátokkal. A képviselők fele a legtöbb egyenes államadót fizető községi nagykorú lakosok, földbirtokosok közül évenként kiigazított névsor szerint került ki. Tehát nem választás útján. Másik fele pedig választókerületenként állított jelöltek közül, ha a választók száma a 600-at meghaladta.

1772. óta hagyományosan tizedekre (későbbi kerületekre) osztották a várost. Kezdetben négy tized volt: alsóvég, tabán, felsővég és thráni. Később pedig jamina és a régi szőlők. Így lett VI. kerület. Általában két-két képviselőt választottak (esküdtet) tizedenként, de ez a szám gyakran változott.

Szemián Sámuel 40 évi szolgálata alatt 1850 és 1891. között összesen 17 bírója volt Csabának és csak kétszer volt azonos személy. (Such János 1861,  1863-66) A bírákat, mint említettem évenként választották. Egy és hat év közötti időtartamon át viselték tisztségüket. A község előljáróságának tagjai voltak: a bíró, a helyettes bíró, (másodbíró vagy törvénybíró) változó számú tanácsbéli (esküdt) főjegyző, jegyzők, főügyész, ügyészek, árvaszéki ülnök, pénztárnok, számvevőellenőr, közgyám, levéltárnok, orvos, mérnök, és az igényeknek megfelelő számú más tisztviselő. Számuk évenként változhatott.

A közgyűlésen az előljáróság tagjai – tehát a tisztviselőknek meghatározott köre is – szavazhatott, felállással, illetve bizonyos esetekben névszerinti szavazással. A döntést e jelenlévő szavazók többsége hozta. Valamennyi tisztviselő részt vehetett a közgyűlésen, felszólalhatott, és köteles volt kérdésekre válaszolni, de nem mindegyik szavazott.

Az állami és a törvényhatóság közigazgatása vonatkozó rendeletek betartásáért a bíró és a jegyző volt felelős! (az elöljáróság tagjainak száma 1863-ban 32 fő, 1871-ben 29 fő, 1878-ban 17 fő, 1890-ben 25 fő volt)

Mindezeket azért részleteztem, hogy reális képet vázoljak arról, milyen körülmények között és milyen háttérrel végezte munkáját Szemián Sámuel 40 évi szolgálta alatt, az 1848-as forradalom és szabadságharcot követő években a Bach korszak és a kiegyezés után, a dualizmus központi hatalmának korlátozásai és a közigazgatás gyakran változó törvényi rendelkezései közepette.

Szemián Sámuel munkásságának minden részletét nehéz és hosszadalmas volna felsorolni. Mint jegyző, majd főjegyző felelős volt az előljáróság munkájának törvényességéért és így bizonyos mértékben a tisztviselők munkájának minőségéért, szakszerűségéért és törvényességéért is. Az örökválsági szerződés vetette meg alapját a majdnem fél évszázadon át fennállott és a községgel bizonytalan jogviszonyban lévő közbirtokossági testületnek. Mint tudjuk, az örökválsági szerződést nemcsak az előljáróság vezetői, de a földesurak kívánságára a lakosság jobbágybirtokosai is aláírták, azon kívül a szerződés szövege sem volt egészen világos, mert hol Csaba mezővárosát, hol annak lakóit nevezi meg vevőként, minthogy a terheket lényegében a birtokos lakosság viselte. A lakosság a reá eső válságdíjat és vételárat egy birtokossági pénztárba fizette be, és jogot formált arra, hogy az általa viselt terhek ellenében a regále jog és az azzal összefüggő vagyon kezelése és jövedelme is őt illesse. Ez ellen a község közgyűlése a Bach korszak évei alatt nem tiltakozott, mert tartania kellett attól, hogy ha ezeknek a jogoknak és azok hozamának községi közvagyon jellege kidomborodik, tüstént ráteszi azokra kezét az abszolutisztikus hatalom. Ezért azután a regále vétel terhét viselő lakosok, illetőleg ezek jogutódjai 1863-ban „közbirtokosság” elnevezés alatt egyesülnek és a regáliák és az ezzel kapcsolatos vagyon kezelését és gyümölcsöztetését Csaba mezőváros illetve nagyközség addig közös összbirtokából elvonták és teljesen különálló kezelés alá vették. „El kell ismerni, hogy a közbirtokosság testület nemcsak önzetlenül, de városa iránti meleg szeretettel és a haladás iránti teljes érzékkel használta fel ezen jogoknak és pénztárának jövedelmét” (Dr. Korniss Géza) Miután az örökválsági szerződés terheit törlesztették, a bevételt olyan középületek emelésére fordították, amelyek a mai Csabának is díszére válnának. Ekkor kezdődik tulajdonképpen a régi Csabának lendületesebb fejlődése.

A közbirtokosság 1868-ban felépítette a Fiume Szállót, amely nevét az akkor épülő alföld Fiume vasútvonalról kapta. Az Andrássy úton pedig 1874-ben azt a bérházat, amelyben később a járásbíróság, majd a felső kereskedelmi fiúiskola, azután a közgazdasági középiskola, jelenleg az Ibsen Palota működik. 1877-ben a színházat és a vigadót magába foglaló épületet, 1883-ban a vasútszállodát építette fel.

Az 1888. esztendő kiindulási pontja volt annak a nagy jelentőségű folyamatnak, amely a közbirtokossági testület feloszlásához és a város tulajdonába bocsátásához vetetett. Az állandó vita tárgyát képező tulajdoni viszonyok rendezése kezdetét vette és a végeredmény az lett, hogy a közbirtokossági testület minden ingó és ingatlan vagyona, a közösen birtokolt utak, utcák, vásár-, és közterületek a város tulajdonává váltak telekkönyvileg is, de a különfajta terheket is a városnak kellett viselnie. A tárgyalások lefolytatásának és a megállapodás megkötésének egyik vezéralakja Szemián Sámuel volt és azt a város részéről Kocziszky Mihály bíró és Fábry Károly mellett ő írta alá.

Mint említettem, a bírók és az ülnökök gyakran, néha évenként változtak. Az előljáróság gerincét a szavazati joggal is rendelkező tisztviselők alkották, és ők biztosították a folyamatosságot is. Szemián Sámuel, mint a tisztviselők munkájáért is felelős jegyző, főjegyző, hosszú időn át olyan kiváló tisztviselőkkel dolgozhatott együtt, akiknek városszeretete, szakmai hozzáértése, hivatástudata és szorgalma évtizedeken át szolgálta a város fejlődését. Ilyenek voltak, csak a legjelentősebbek közül megemlítve a város közegészségügyét megteremtő és kórházépítő Dr. Réthy Pál városi orvos, aki 54 évi áldozatos munkájából 40 évet dolgozott együtt Szemián Sámuellel. Volt tennivalója bőven, hiszen ne feledjük, hogy az 1831. évi nagy kolerajárvány után 1849-ben, 1855-ben, 1866-ban és 1873-ban is kolerajárvány sújtotta Csaba népét.

Vagy például Dr. Réthy Pál veje, a nagy városrendező Sztraka Ernő városi építész, aki 31 éven át tartó hivatali tisztségéből 28 éven keresztül volt Szemián Sámuel vezető munkatársa. Lényegében közös munkájuk volt a piacrend kialakítása és az óriási jelentőségű Építési Szabályrendelet kidolgozása és végrehajtása.

Szemián Sámuel hivatali ideje alatt 1856-ban megalakult a Tisza Vidéki Vaspálya Társaság. Az Aradot Szolnokkal összekötő Tiszavidéki vasút, majd az Alföld-Fiumei vasút megvalósításával kapcsolatos tárgyalások részese volt Szemián Sámuel jegyző is.

Békéscsaba előrelátó és ösztönös közgazdasági érzékkel rendelkező közössége jelentős áldozatokat hozott annak érdekében, hogy a vaspályát megkaparintsa akkor, amikor a környező községek lakossága valóságos lázadást szított a terv ellen, hogy határukat, földjeiket vasút szelje át. A vasúti hálózat kiépítése Békéscsaba gazdasági forgalmát egyszerre lendületbe hozta. A rossz utak miatt gabonaforgalom csak vasúton volt megvalósítható egész évben át. Hasonló fellendülést hozhatna a városban napjainkban egy autópálya.

Az 1880-as években erős testületi élet indult Csabán. Sorra alakultak az egyesületek. 1885-ben az Iparos Egyesület, 1887-ben a Kereskedő Ifjak Egyesülete, virágzásnak indult a pénzügyi szektor is. 1862-ben a város 20.000,- Forinttal támogatta a megyei takarékpénztár felállítását, de azzal a kikötéssel, ha Békéscsabán valósítják meg. Mikor az alakuló értekezleten a gyulai székhely mellett döntöttek, a csabai előljáróság 50.000,- Ft tőkével községi takarékpénztár felállítását tervezte. 1868. évben megalakították a Békéscsabai Népbankot 70.000,- Ft tőkével, 1872-ben pedig a Békéscsabai Takarékpénztár Egyesületet 80.000,- Ft tőkével. Hidak épültek és ártézi kutak létesültek. Pezsgő gazdasági élet és dinamikus fejlődés, városiasodás indult meg.

1874-ben alakult meg a Békésvármegyei Régészeti és Művelődéstörténelmi Társulat, amely összefogta a megye legjobb erőit. Élénk egyesületi élet folyt, és a kiadott évkönyvek publikálták mindazon jelentős munkákat, amelyet a társulat tagjai végeztek. A vármegyei értelmiség grémiumává vált. Szemián Sámuel a társulat élcsoportjához tartozott Haán Lajossal, Zsilinszky Mihállyal, Győri Vilmossal, Karácsony Jánossal és más jeles személyiségekkel együtt. „ A Csabai nép életmódja és szokásai a közelmúltban” című munkája, amely a társulat egyik évkönyvében jelent meg, hű képet ad a korabeli viszonyokról és figyelemreméltó következtetései, megállapításai hozzásegítenek e korszak megismeréséhez. A társulat a Munkácsy Mihály Múzeum kezdeményezésére 2010. január 10-én újjáalakult.

Szemián Sámuel főjegyzőségének utolsó éveiben egymást követték a személyes életét és hivatali munkáját érintő sorscsapások:

1887-ben egyetlen fia, Dr. Szemián Kálmán főbelőtte magát és feleségét. Ez a tragédia mélyen megrendítette.

1888-ban hatalmas belvíz és árvíz sújtotta a város. Vészbizottság alakult, amelynek vezetője Szemián Sámuel főjegyző volt. A széljárásnak és a jó helyre hordott földhányásnak valamint a csabaiak áldozatos munkájának és a vészbizottság tevékenységének köszönhetően a város megmenekült, de mintegy 250 épületet az árvíz így is elpusztított. Okulva a történteken az elöljáróság elhatározta, hogy körgáttal védi meg a város, amely Észak-Kelet-Déli félkörben, 6810 méter hosszan megvalósult és várostörténeti emlékként ma is létezik. Létesítését sok vita kísérte, a kisajátítások és a kivitelezési költségek miatt, sok gondja támadt a bírónak és a főjegyzőnek is.

A csapás általában nem jár egyedül. A nyári hónapokban tűzvész támadt, amely az egész Északi sort elhamvasztotta. A gondviselés itt is kegyes volt a csabaiakhoz, mert a tűz a harmadik kerületben ütött ki és a szélvihar délről-északra fújt. Ha ez nem így történik, az egész város áldozatul eshetett volna.

Az 1891. esztendőben szomorú szenzáció központja lett Csaba. Ekkor bukott meg a Békéscsabai Népbank. Bukását tisztviselői okozták, akiknek hűtlen kezelése, bűnös gazdálkodása következtében 600-700.000,- ezüst forint veszett oda. A város pénze is köddé vált, amit Szemián Sámuel a Népbank iránti bizalom megerősítése érdekében ebben a pénzintézetben helyezett el, csupa jó szándékból és saját megfontolt döntése alapján, de sajnos anélkül, hogy Csaba képviselő testületét megkérdezte volna, mert ennek a pénzügyi döntésnek meghozatala a közgyűlés hatáskörébe tartozott. Emiatt sokan megtámadták, vagyonát is bírói zár alá vették. Bár utóbb ezt a zárt feloldották, a meghurcoltatás, ezt az áldozatos és hosszú közszolgálatban, becsületben megőszült puritán férfiút nagyon megviselte.

Szemián Sámuel balsorsára a koronát az 1891. évi májusi zavargások tették fel. Május 2-án az agrárproletárok, nincstelenek több ezren tüntettek az úgynevezett emberpiacon (m,a Hunyadi tér) a városháza és a főszolgabírói hivatal előtt. Ennek kiváltó oka az volt, hogy a februárban megalakult munkásegylet alapszabályának jóváhagyását a főszolgabíró késleltette. A tömegoszlatásra kivezényelt rendőröket megfutamították, két csúfolódó gazdát megvertek és megverték, majd az utcán eszméletlenül hagyták a főszolgabírót is. A kivezényelt csendőrök várható sortűzétől csak a kivonuló katonaság mentette meg a tömeget. Többen megsebesültek és haláleset is történt. Május 3-án a tüntetés folytatódott. Kocziszky Mihály bíró és Szemián Sámuel főjegyző a tömeget nem tudta lecsitítani, távozásra bírni. Sőt a reájuk mért szitkok és átkozódások, beléjük fojtották a szót. A katonaságnak is két órájába került a tömeg szétoszlatása.

Az előzőekben felsorolt tragikus események testileg- lelkileg megtörték ezt a kiváló férfiút. 1891. júniusában a közgyűléstől egészsége helyreállítása céljából egy havi szabadságot kért, megjegyezve, hogy 40 évei jegyző szolgálata alatt először van erre szüksége. Azonban sem testileg, sem lelkileg nem épült fel. 1891. július 11-én volt bent utoljára hivatalában. Elbúcsúzott munkatársaitól. A következő hónapban augusztus 21-én Csabát 40 éven át híven szolgáló jegyző munkásélete megszakadt és 64 éves korában lelkét visszaadta teremtőjének.

A város saját halottjaként több ezres tömeg és a környező községek elöljáróinak jelenlétében díszes temetésben részesítette.

Megemlítem, hogy néhány nappal korábban, augusztus 12-én elhunyt a város másik nagy fia Haán Lajos is.

Szemián Sámuel halála után, 1910-ben Szemián sornak nevezte el a város azt a Körösparti utcát, ahol családi háza állott. 1949-ben az utca nevét Derkovits sorra változtatták. Neve és érdemei hosszú időre a feledés homályába merült. A felsővégi temetőben sírhelye, az enyészet martaléka lett, ma már nem tudjuk, hogy porhüvelye hol lelte meg az örök békességet.

Szülőktől örökölt családi házát az Urszinyi család vásárolta meg. Urszinyi Andor békéscsabai ügyvéd és birtokos, országgyűlési követ fiának a felesége, Urszinyi Dezsőné minden vagyonát, így a Szemián házat is a városra hagyta azzal, hogy abban árvaház létesüljön. Azonban a lebontott ház helyén a város által épített új épület a polgármester lakása lett, majd a II. világháború után könyvtár működött benne, később az új megyei könyvtár részeként maradt meg, jelenleg a Tudásház része.

A rendszerváltozás után a város közgyűlése 1992-ben a Sziklai Sándor utca nevét Szemián Sámuel utcára változtatta, de 1993-ban az utcában lakók egy részének kérésére visszaállította a Sziklai Sándor utca nevet. Szemián Sámuelről azóta nincs közterület elnevezve.

Nagyon eljött az ideje annak, hogy e jeles férfiú emlékét halálának 120. évfordulóján a városháza árkádsorán emléktábla elevenítse fel, és őrizze mindörökké.

Köszönöm a figyelmüket.

Békéscsaba, 2011. október 11.

Dr. Simon Mihály címzetes főjegyző megemlékező beszéde Szemián Sámuel főjegyzőről

Bejegyzés navigáció